Három halott Átlók

Juhász Sándornak, Czétényi Vilmosnak, Csillag Tibornak

Szerda elúszik, a nappali hold (fele arca az égben)
most veteményezi épp az azúrba a csillagokat, hogy
kék röge keltse ki mindet az esti sötétbe, virágnak.
Akkora csönd lesikált hada: kéklik a hangtalan álom,
hegyvonulás folyik egyre a túladagolt ragyogáson.
Én se akarva kisujjnyit izegni, csak itt vagyok (épp hogy)
más temetéseken érve idáig, ahol heverészek,
lusta mag. Elmaradozva Tőlük, tán testnyomod, élet.