Nagyanyó rég nem látott unokái

Hogy kerül Juliska néni szonettbe?
Kocát vakargat ez a nagyanyó,
az orra is dércsípte rőt bogyó,
zizzen szoknyája, mint szárított repce.

Pápaszemmel kémlel, mi ez, kelepce,
hogy ennyi tündér nőtt, mint a hagyma
szökőkútként csobogva magasba –
vagy mind gumókról fölrepdeső lepke?

Álmodik, mikor messze még az este?
S csak, hogy kocája éhesen röfög,
néz rájuk úgy, mint az elevenekre.

Most meg én látok furcsát: a rögök
fölött jó arasszal, látom, lebegve
nagyanyó száll unokái között.