Vásári ballada a Gyöngykisasszony és Harlekin főszereplésével

1

Maszkját levette Harlekin,
a hosszú nyakú lófejet.
A Gyöngykisasszony, lába közt
átdugott fejjel ránevet:
– Ne haragudj, de valamit
nem vettél le! A szemeket!
És csakugyan a félredűlt
lófejen látsz két üreget.
Előránt tükröt Harlekin
és csakugyan lát lószemet,
s a Gyöngykisasszony, lába közt
átdugott fejjel csak nevet.
– Ki hiszi majd, hogy ennyire
testedre szabott a szerep!
Ó, Harlekin, hát csakugyan
csupáncsak lóvá tettelek!?

2

Maszkját fölvette Harlekin,
a hosszú nyakú lófejet.
– Kopaszodom. Hajam helyett
folyatom rád sörényemet.
Gitársörényt és lóherét
lábujjaid közé vetek.
Nincs annál szebb és szomorúbb,
lónyak hídja csípőd felett.

3

– Nincs annál szebb a télben kint,
tűzablakot kerülgetek,
elhányom négy kényes patám,
emberlábon beléphetek.
Tükör ezüst hala: homály
és dézsagőz köszöntenek,
s kinyitom az emlékeid,
tövig tömött szekrényedet.
Picur beáll két ágy közé,
térdre letolt nadrág rebeg,
magán széthúzott ing alól
mutat liliomszögletet.
Tükör előtt egy széken ül
Mari, Odette. A többiek
fejük dugják székláb közül.
Ágyadról Nap süt Hold helyett.
Picur, Mari, Odette nézi
négykézlábon hátsófeled,
olyan kerek, mint a halál
gömbölyű hóhegy közeped.
Megszelt kenyér melegébe
jóllakni éhes fascesed,
virágcsokrod beletűzöd,
szerelmesen öt ujjhegyed.

4

A Gyöngykisasszony így nevet:
– Nem vetted le a lófejed!
Napgömbű popsija alól
(mivel ángolnaként hajol)
kiinteget, majd kézre áll.
És legördül a képzelet.
Harlekin ló. Ő a huszár.
Ó, gyerekkor! Illemhelyek!…