Egy fényképezőgép bűnbeesése

Nem a ruhádat vetted le
– előbb kilenc közös évünk.
S lett a tolnanémedi
tanárlány-fényképed: nénéd.
S még lehullott további négy,
mire a tizennégyéves,
a matrózblúzos kilépett
a fa aranyló gizgazából.

Ki hitte volna, ez a
tucat-fényképezőgép
rossz, tanulatlan kezem között
nem üvegszemével bámult,
s hogy rögzít Biblia-képet?!
Hogy távolság-beosztója
s fénymérője fölrobbantja
a húsunkba ráncosodó
évek ólomketreceit,
Világost hetvennyolcban,
s a vihartördelte,
csüngő almáktól hajolt fa
fésületlen boglyájában
a Földön először látlak:

Smaragd fűben a lekaszált sárkányfejek.
Sárkányülep hegy lesz, bevirágosodik.
S mint fácánkakas tollvégi lángja szikráz,
örömcsöngők, almabolygók fejed körül.

Ideg nélküli üvegszem,
hal-bámulású,
tizennégy éved meztelen
kenyér-ágyékával láttat,
s te időtlenül bemosolygod
(befuttatod ezüstöddel)
e költővé lett objektívet.