Egy hangyafaj: a restaurátor

1

Tanultál közönséges fekete hangyákról,
kik hársfád törzsét,
ablakig hajló ágát
megszállták olykor, nagy esők hírhozóiként.

Hallhattál vörös hangyákról,
kik hófehér csontvázzá tisztítják ellenséged,
neked nincs is más tennivalód,
csak kötözd a hangyabolyra.

Na és a titkos termeszek, kik Indiában
évszázados fákat falnak föl úgy,
hogy a falu hosszú hónapokig észre sem veszi?!…

Méltósággal tartja ágerdejét a fa.
Ősidők óta lombba nem borult szent,

de törzsén – és mindig földközelben! –,
mint egy odatapadt selymes pillangó,

új hajtás kezd rajta levelezni.
Vélhetnék hát igazán halottnak?

Álltában elaludt,
lónak álmodja magát,

vélik róla, mígnem egy öszvérhajcsár
nagy útja felezőpontjához érve alatta,
magányos hátát a
száraz bölcs törzséhez veti.

E percben a kéreg beomlott.
S nem telt bele több egy jajnál,
a fa, mint részeg látomása,
ellobbant vörhenyes-lilás porfelhőként.

A benseje már oly üres volt.
A termeszek már úgy fölették.
Héja volt csak a megszokásnak.
S nem vastagabb a rézmetsző egy vonalánál.
Az volt: levegő-rajzolat csak,
míg a hajcsár neki nem dőlt.

Ám attól kezdve kénsárgán ég,
katasztrófa-lombja lángol,
magasabb a Hallgatás Tornyainál,
viharövezte szirti fárosz.

2

De restaurátor hangyákról nem tanultál.
Mint a termesz: szervezettek s észrevétlenek.
Mint a termesz: belül, rejtőzve munkálnak.
A szú, ha összezár vele a csend: perceg.
Társad épp a belőle áradó csend űzi szólni.
A restaurátor-hangya nem töri meg a csendet.
Talán nem is saját erényéből,
mint inkább mások hibájából él.
A lánctalpak dübörgése,
a belsőégésű motorok állandó robbanásai,
a golyózizegés,
az örökös temetőgödör-ásás,
az örökös emberbőr-nyúzás,
a bőséges vérlocsolás a körutakon,
megölt felebarátod
rosszul emészthető szemgolyója,
ha farkasszemet néz veled
önnön vastagbeled
csipkefodrain keresztül:
hangosabb a restaurátor-hangya szöszmölésnél
még akkor is, ha izgalmi állapotba jön.
Az a fennsík, ahova meztelen kiszalad
(még fürdőlepedőjét is vesztve futás közben),
szinte már a senki földje. Heurékája
a Hold túlsó felén elhalt kiáltás.
Kivált e századvégen a Hábornok
(ejtsd: tábornoknak) nem arra jár,
s a Politicon Zoon legkisebb gondja sem,
hogy tudatába beemelje.

3

A restaurátori hangyaszorgalom?…
Ne ints rá, hogy az emberiség-nagy
Cséri-telepen
néhány meszesgödör-agy,
pár guberáns.
A sic itur ad astra szemkápráztató
rivaldájának fonákján
egy ganémosó.
Pár, két lábon járó trágya-regiszter.
Néhány ürülék-enciklopeditőr.

Félrebeszélsz!
Így még a méla
vicc se kerekedik ki belőled,
a gilisztáé,
mely elülső végét a földből kidugván
az ugyancsak kitűrődő hátsó végben
a magányt megosztó Másikra talált.

Ha ilyen csökönyösen
egyvégű akarsz lenni,
hát hogy s mint araszolsz?

Ha a Földet kirobbantod hasad alól,
fémkesztyűs tűzszerészem,
egy közelítő szép napon
H. G. Wells naiv kis víziója benned
ugyancsak furcsa testet ölt
jövőd még üres csillagán.
Mr. Wells* (ha emlékszel még)
fejnek álmodott.
Attól gyulladt be: babakacsódtól,
cserépdugvánnyi lábfejedtől,
pólyáspopsid mindegyre csökkenő kerületétől,
angolkórjába,
mint egy csésze forró teába
belepuhuló
madeleine-keksz hátgerincedtől
(jaj, egy percre sem érthető félre
római hátívnek már!),
a szívvel és a nemiszervvel ékes törzsed
szemétlapátnyi
áttetsző csirkecsontjától,
melyből Sziszüphosz ijesztő
óriás kődarabjaként
rettenetes naggyá vált fejed
a mélybe legördül.
Ilyen riasztó véget jósolt
a derék nyárspolgár Mr. Wells.
Nem a tudásét, de tudósit.
S én kelletlenül reprodukálom
ezt a joviális fantomot,
hogy meglásd,
milyen susztermunka a váteszi!
Én futószalagon nőtt Hasfelmetszőm!
Uniformizált Kékszakállúm,
Tűzszerészem,
hiszen dehogy csupálódtál le
egyszál fejjé!
Fejednek épphogy nyoma sincs,
mikor megpillantlak
jövőd még üres csillagán.

4

Jövendőnk ürességéhez mérve
csakugyan összement válladon
vasgolyóbist láttat velem az óra,
fej-nagyot, sötétet!
Lám, a beidegzett
rossz szokás hatalma:
önkéntelen visszacsatol
a börtönévek közepébe,
hiszen először
a bokabilincs
láncának ölben hordott
tömör vasgolyóját
fedeztem föl
fejed helyén.
De hogy lehetne ez igaz?
Magyarországon a rab koloncát
hatályon kívül helyezték
az ötvenes évek.
(– Óh, azok a vasgolyótlanodó
ötvenes évek!…
Noha a svédek
már a múlt században
kiiktatták életükből.)

Látod, rólad, az első benyomásomban
csak régi börtön-félelmem volt igazi.
A valóság ennél
– úgyszólván –
robbanékonyabb:
Pokolgép nőtt a válladra,
abba dugtad tövig a fejed.
S lelked mindössze az a szikra
– volt (?), lesz (?) –,
mely üres
jövődbe
szétveti.

* Mr. Wells (jegyzet)