Hallottál a Te lováról?

Tómocsár karéjában Mantova úszik.
Most először laktam olyan szobában, ahol
az ágyunk fölött végighúzódó gömbfagerenda átmérője
legalább hatvan centi volt, s a százesztendős hosszú
repedéseken éjjel angyalok dugdosták ki az ujjukat.
Jól megkapaszkodtak a reves fában, amíg ördögeik
a legváltozatosabb pozitúrában derekasan
végezték a dolguk, ki mivel tudta:
dórijával (dór oszlop fazonú és arányú falloszával),
nyelvével (Weöres Sanyi mondaná: szorvájával),
a nyápicabb középső ujjával, lám, lám…

De kár, hogy vége itt térnek és időnek,
ahogy vége lett két mantovai éjszakámnak.
Giulio Romano lakomázó fiúinak-lányainak
a Gonzagák bordélyában;
a kétezer hárskoronába Hold-létrán szökdösésnek.
Most már faun-bundaszagom keverve hársvirágporhoz,
a Te lova kockacukorként mindkettőt tenyeremből kinyalta.
Ha erre jársz, látni fogod: hogy, hogy nem, két szem havas,
fehér fényű kockacukorrá újból összeálltak éjszakáim
rád ügyet sem vető, örökké szomorú tucatló-szemében.