Látószög

Voltak magas évek. Most pajta-alacsony
ég alatt – méhben alvó magzat – nyakamon
a fej. Hátra nem tud: előre hajolhat.
Akár a górcsőre. Földből most lesz oldat.

Ez a látószögem. Róma macskaköve.
Ki ne nyúlj utánam – szét: ég rágta töved –,
nőnemű Tisztaság! Anyám és Szerelmem:
egykor magas ének. Szélfalú már vermem.

Írnék János-Pálnak: intene le gonosz
ajtónállót; szolgád, s nem Minotaurosz!
Ne bikabűz dőljön ablakod alatt rám!
Tele az utat én angyalokkal raknám.

De visszakérdene: őket honnan vegye?
Lefelé nézek hát, nagy, szelíd gesztenye.
Levélrágó hernyók: teremtődtek, élnek.
Isten tetűiként: kapuján pribékek.

Ahol hatalom van, fogdmegje ha terem,
nagy pecséted, pápám, templomszolga kezen.
Della Portád sóvár oltár-hölgye térdén
itathatom szomjam rossz papod miséjén,

de a vézna gyermek madárka-válla itt
a vaknak bűn! – holott: ott hordja szárnyait!
Carafa – János-Pál? Dög Huszadik Század,
te csak megtalálod szolgád, s Volterrádat!

Hát farmert Jézusra – már felbőgne kocsim!
Zord Arany János kép: nappal vagy bakacsin.
Tűkanyar-csikorgás. Vén vers, te, most lapulj!
Gyászleples dob, ha döng, lapátnyi föld, ha hull.