Gyilkosság ősszel

Sok verset írni – sok kínzó gyötrelem
fagyott alant a puszta pusztulásra
sok verset írni – a bőgő állatot
gyümölcs levével álomra ringatod
sárga haja ha mint a gyönge len
szemére hull légy kész a gyilkosságra

A fákat már halomra ölték a vér
vízen csillog a sok levélhajóval
a bőgő állat mancsa Rómahegynek
ígért vihart pamlagnak és a csendnek
pamlagon a vén rózsa összeér
a dérrel s a kókadt mákkarókkal

vén rózsa izzadt álmú fegyvertelen
ha kinőnél az októberi napba
a dermedt szoba falait kitörnéd
s a jégverő kacagó új körték
ki-kipattannának mint a szerelem
s szállnánk az égnél is magasabbra

De gyilkos vágya csak az ártatlanság
fehér ajkamra sok-sok lázcserép ül
gyümölcs levével álomra ringatom
Rómahegy alján viharos állatom
s míg suttogom hogy arcodon lankák
szemedben kút én megölöm végül

S utána újra sok-sok veret írni
szívét kitenni a téli tájra
ez az állat lehetett volna testvér
vagy szerető de a zöld vizen mer vért
s fölötte az őszi álom sírni
készül mindünk helyett a jég bugyrába

A vén rózsa hever a szűk pamlagon
a gyilkos – fiúk ti jók – majd merre megy
a szép állat az úton már megfagyott
erős harapó ajkakról álmodott
s keblére friss metsző holdfénnyel fon
éjjelt sok versem anyja a Rómahegy