Vers, homlokomon

Negyedik este nem játszom
rímekkel én. Madártoll
sárga, vörösses kanári
tolla lesz minden vers. Hideg.
Pedig nem játszom babrálva
puha pihékkel, dölyföm
kifordult lebegő háló,
szél ha cibálja, csak remeg,
nem öltem még halat, embert,
fulladó kötél ha leng,
sajnálom rajta a csomót.
Nem öltem. Mikor öleltem,
nem csurgott nyálam, kiömlő,
tán számon sok a cserép,
talán szememben a fehér
szétpattant régen, valamikor,
talán bennem nincs a kereszt,
talán bennem sok a jóság,
ezért egy szétszakadt gyerek
énekétől lesz lány a sikoly
a hajnali dombperemen,
ezért lesz kifordult dölyfből
a háló, szél öle, illat,
savanyú vad-fehér mámor –
ezért lesz hideg fény, kristály,
vers, szabadult, homlokomon.