(P. J-nak, a thai császár udvari festőjének)

…és egyszer csak egy nagy harang,
ólom színű, tompán csendülő
ereszkedett fölém. Bizony,
ez volt az est. Előttem pár gyertya gyúlt.

Ó, a gyertyák, mint megvakult
denevér csapódtak a kapu
szurokszín rácsaira! Én is
lomha repüléssel vetődtem alá.

Kint nagy, ivó szemével vár a Hajnal.
De a kapu zárva!
S az Ádámot kiűző angyal pallosa
most lobogva állja utam.