Néma szájú

Drága, nehéz szavakra gerjedj,
vártuk, de mint a medve, haj, csak
mogorva tűzzel bújt odvába lelked.

Úgy jártál, mint a vak, amikor
hályoga hull s a sóvárgott fény
vakító lobogása szemein forr.

Nem látsz. Nem hallasz. Nyelved dagadt.
Mint kinek izzó csípő nyeste,
véres, görcsös teste ráng – s néma marad.

Ölünkbe loptad gyümölcseit,
pedig csak csillagok közt sejlett
jövőnk – s most nincs szavad, hogy megközelít?