Három szív

(Dantéval a Santa Crocéban)

1

Ahol homály szitál kezed fejére
s a nagyhajót elönti pernye korma
(ha híd-szemét lehull rezegve mélybe),

s miként atomra bomlik el a Forma,
kiszáll s ködével elborít a Szellem.
A Croce szűkül – Sas Ő, s pocka volna,

egérutat nem ért!1 Lefogta menten
saját oromja, íve, kő, faragva,
s e kő alatt a csont – ha sírra mentem.

Fölötte fogható sugár a szablya.
Acélezüstje döfve metszi; tőre
letűzi földre – Ő meg járva rajta,

kerülgeti: jó középkori őr-e
a Szív,2 mi lüktetett Pokol porában
igazt, hamist találva; körbe-körbe

oly ifjan (s Ördög: átkozódva, zártan)
kimérve grammra jót, s a rosszt dekára –
vagy ugra-bugra Félrevert,3 mi nálam?

2

Ki: néz derűvel – gidája Urára;
kit föl nem ér, vagy Rá nem hajolhat? –
nem érti: mi fönt, s mi lent? S magába

becsípve mérne, mit? magát?! – Ha holnap
a tegnap, s átforog kivül belülre.
S te látod önmagad titok-Tejútnak.

A kert tücsökzenéje zsong s leülve,
magad vagy ott Tejút a szótlan égen:
pupilla-tótükörbe épp merülne.

Parányom – én? Vagy én s az éj: Egészem?
Tücsökzenébe fekszem? Oldalában?
(S ha kérdez:) Álom-alji hold a réten,

hol Isten ős-ölébe lóg a lábam,
tiportam Őt tudatlan?, s érlelődve?
Felé futottam én? S ha benne álltam?…

Ez ugra-bugra Félrevert, körödbe:
sötétbe tán sötétitő palásttal,
gyerek-sután bolyong, sorát betöltve.

3

Hiánya tán e foghatatlan állal
előmeredt hegyű homály a térben.
Esőzik egyre, kormos árnya szárnyal.

Beatricéje Mennyben? (Óvna, s kérdem:)
– Nem ő a Menny? Kilenc egén sudáran
lenéz e horgas úrra: Csúszna térden?

Köpenyt ledobva puhán a szobában:
lehullna róla penge-szája?, s főként
a pártra, rendre, na és a Tudás-tan

oly éles észre vert torony-tetőjén
legyint Homérra,4 s mind a többi társra –
befüggönyözve fénye drága Nőjén?

Tenyérnyi lángba’ ágy havába zárva
Noéja lenne surranó Időnek?
Kimentve Ég, a Föld – hisz Ő a Bárka! –

s nem érve véget a lélek, időzhet
szerelme száz megújuló románca
füvén örökbe röptetőn e Hölgyet.

4

De Sír helyén,5 amíg homálya rázza
a templom íves oszlopát miséken,
kiköphet érte Jó Uram, parázsba

kezem sem dugom én Szivem nevében.
„Így a müvészet Isten unokája”:6
ha kint s a bent fogalma: vám s a révem.

Az Óriást7 e csőcselék kidobta.
Ravenna boltja vet föléje árnyat.8
S nem itt – harangos éjt ragyog be szobra.9

Lekésve – végre – mit sem ér a bánat:
elől a cifra máz, s kövébe fogva
a kőbe zárt Firenze – önmagának.

Ha most ilyen vagy, épp az Ő korában
se vitted úgy a lécet át magaddal!
Sas Ő, s egér te – együtt vak homályban.

Se vége Néki, se néked. – Kalappal
kivánok én egérutat minékünk.
Agyagba döngölő, ha száll az Angyal.

* A Croce szűkül – Sas Ő, s pocka volna / egérutat nem ért! • Ő meg járva rajta, / kerülgeti: jó középkori őr-e / a Szív • vagy ugra-bugra Félrevert, mi nálam? • Homérra • De Sír helyén, amíg homálya rázza / a templom íves oszlopát miséken • Így a müvészet Isten unokája • Az Óriást e csőcselék kidobta • Ravenna boltja vet föléje árnyat • S nem itt – harangos éjt ragyog be szobra (jegyzetek)