Favágótemetés

(Bartalis János emlékének)*

A hó csonttá fagyva
fehéren villogott az alkonyatra.
Favágót temettek.
Fenyők között, hegyek alatt,
istenem, de jók is voltatok,
hogy vérvörös fáklyát hordtatok,
ti reszkető embermadarak!

       Fenséges és égbe néző
       szeme volt.
       A fáklyafényben
       megeredt forrása
       messze folyt.

Az emberek körbefogták.
A fenyők és az emberek.
A szél jajgatva fújta
a négy koporsószegletet.
S mert lábainál ő ad
majd fekhelyet,
a szálfenyő sírt és
reszketett.

       A halott a ravatalon
       fáklyák tüzében
       zúzmarakéken
       aludt a hegyisten ölében.
       A völgyben árnyak
       egyre szertemálltak,
       szőtték a mentét
       a vonulásnak.

Fejük fölött cinke helyett szakadozó
zászlóként az árva furulyaszó
meg-meglobbant a fenyők között.
Fájdalomba törülközött.

* Bartalis János emlékének (jegyzet)