’71-ben a bíróság kegyes volt fölbontani első házasságomat. Pár héttel később munkanapon, munkaidőben a P-i Városházán feleségül vettem a tolnanémedi tanítókisasszonyt, Gít – házasságunk kerek esztendős mézességével a hátunk mögött, és túl a második (csak a rend kedvéért jegyzem meg, hogy saját kiadású) verseskönyvön, amiért egy Zoárd nevű igen bátor ember jól lehordta az állami könyvkiadást az egyik, igaz csupán vidéki folyóiratban, hogy miért nem vállalta a sok férc helyett a Fejek felemelésének háza megjelentetését. Nagy jókedvünk támadt Gível! Kis időre megfeledkeztünk arról, hogy még mi vár ránk. Oly erővel képzeltük el a nyugalmat, hogy beköszöntött. Gí oltalma alatt és kezemben tollal (jó, hát ceruzavéggel) így talált. Ha kinéztem az Attila utcai lakás ablakán, a parkon túl a Soroksári utat láttam, azon túl a Kis-Dunát, a kettő között a téglagyárat, fönt, a bányatavak fölött. A rézsűn púposra rakott csillék vánszorogtak a kék agyaggal, a kémények és égetőkemencék mellett pedig a téglaszárító hosszú, fedett tákolmánya sötétlett, valamelyik szarufáján a kölyök Rátkay háború utáni vésetével: III. Reneszánsz. És azzal, amit én és Csillag Tibi éltünk át magunkban, míg Bandi a vésettel végzett, most mind láthatatlanul beúszott az ablakon. Rátelepedett első házasságomból maradt íróasztalomra, majd a papírosomra is. Úgy írtam le, mint az író a regényét, fenséges folyamatossággal. Gí pedig a vállamon át föléhajolva egyenletes, meleg világosságba burkolta. Nem verseket írtam Belőlük, hanem egyszerre egész könyvet. Mély áramlatokban vitt a boldogság. Nem zavarodtam meg tőle, mint a nagyon fiatal ember, kinek a versírása csupa lepkecsapongás. (S rendszerint csak mások gereblyézik össze könyvvé, sokszor: elmúlásuk után.) A negyvenen már jócskán túl, Gí ölébe raktam gyerekkoromat – az újszülöttünket. (Ezért is iktattam a Gí versek kellős közepébe a Kakastó számig ér kis kötetét.)

Nolipa illusztrációi a Kakastó számig ér verseihez

Nolipa István Pál (1907-1986), festő és grafikusművész, a képi krónikaíró („századunk erzsébeti szögletében működő Tinódi Lantos Sebestyén, a XX. kerület Canalettója”, amiként Losonci Miklós nevezi), kivel még rendőrkapitány korában, 1946-ban együtt jártunk Pflum Ilona erzsébeti művész-szalonjába. Sok év múlva Csillag Tibi Kosuti-beli könyves kuckójában elolvasta a Kakastó számig ér kéziratát. Később aztán, amikor Gível meghívott kis, teázással egybekötött képnézésre, megajándékozott egy apró, okker színű fotótasakkal, és benne tollrajzai sorozatának fia által készített fotóival, a Kakastó számig ér fura szereplőiről. Hármat olvasóm is megismerhet Nolipa tintavázlatai közül: az Egy öregasszony emlékére az 500., a Nagybátyám elvarázsolása 502., az Aranymadarak, szegények az 526. oldalon található vershez készült.

« vissza | ugrás a ciklushoz »