A rózsa balladája

1 úgy tíz után sötétszivű rózsa-illatár / özönvizébe dönti; szomjúz, a Lányra vár: Megszokott esti utcakép: előözönlenek a virágárus lányok ölnyi rózsahalommal és nincs az a férfi-nő páros, ha fiatal, ha öreg, akit meg ne környékeznének. A századvégen ők a commedia dell’arte megújítói, leleménnyel, ravaszsággal, bámulatos emberismerettel és pompás színjátszó kedvvel lótják-futják végig az éjszakát. Egy-egy estén talán százszor is előadják röpke egyfelvonásukat, s amilyen merészen, olyan eredményesen is; én legalábbis még nem találkoztam fölsült római virágárusnővel. Már messziről kiszemeli „áldozatát”, ragyogó mosollyal közelíti meg, már-már hercegnői nagyvonalúsággal kezébe nyom egy rózsát, és a legcsábosabb gesztusokkal biztosítja az illetőt (a kiszemelt természetesen férfi, karján a hölgyével), hogy fogadja nyugodtan el, tekintse ajándéknak. Ha netán még ennyi sem elég, következnek a fülbe sugdosott bókok, cirógató haj és arcérintések a perc sugallata szerinti mirtuszosan-kislányosan rajongó vagy útszélien bizalmaskodó kacérsággal – és mit tesz a férfiúi hiúság? Egy-két fülbe sugdosott szócska, s az áldozat már nyúl is a pénztárcája után. Többször szemtanúja voltam, hogy még az is, aki kis ideig ellenállt s ideges-erélyes mozdulatokkal próbált az elhamarkodottan kézbe vett rózsától megszabadulni, végül megadta magát a sorsának (pl. hölgyének csalódottan lebiggyedt ajka láttán) és beleizzadva, de fizetett. Ezek az esti-éjszakai rózsák azonban olykor igen rövid életűek. A római éjszakák forrók, fülledtek. Szál rózsával a kezében kinek van kedve, türelme végigkalandozni az éjszakát? Előbb-utóbb a rózsa útban van. Egyszer csak a hölgy, aki kapta, visszaadja lovagjának, hogy fogja meg egy percre. Aztán ottfelejti. Ilyenkor rendszerint kitör a vásárlási komédia késleltetett reakciója. A vásárlás helyszínétől már messze jár, tanú nincs, különben is a hölgye is kifejezésre juttatta, hogy már megunta. Egy gyors mozdulat, hopp! – s szegény rózsaszál, ha szerencsés, valamelyik római kút kőmedencéjébe pottyan. (Ha nem az utcakövön fejezi be röpke tündöklését.)

A Teknősbékás kút

A Teknősbékás kút

2 De ekkor egy kút vizén: Csak a történelmi hitelesség kedvéért: a Fontana delle Tartarughe, a teknősbékák kútja volt, amelyik a szűk Piazza Mattein áll, amióta Giacomo della Porta megrajzolta, Taddeo Landini pedig megmintázta a mára igen-igen pikkelyesre-vízfolyásos bőrűre maródott négy csupasz, de kecses bronzfiút, akik teknősbékát akarnak meglehetősen táncos mozdulattal ivóvízhez juttatni a fejük fölötti kis medencéből. A rózsák a lábuk alatti nagy medencében, bordó szirmaikra az apró vízbuborékok egész gyöngysorát tapasztva díszül, lassan, álomszerű szépséggel úsztak…

« vissza | ugrás a vershez »