1978-ban engedett ki a diktatúra először Olaszországba. Két hónapot éltünk Firenzében és Padovában feleségemmel, Gível és tizenéves fiammal. 1982-ben az Erotikus kánikula c. Magvető-kötetben látott napvilágot első 33 olaszföldi versem egy igen szűkre szabott Előszóval. Három tényt hangsúlyoztam benne. 1. Hazám púpjával jártam Itáliában. 2. Hajszoltságomban nem jutott idő műemléktiszteletre; műélvezetre se sok. 3. A magunk – szellemi-politikai és egyéb – nyomorát kívántam öszszemérni az itáliai múlttal. De gondolataim olvasatlanok maradtak 1984-ben, válogatott verseim első kiadásakor. (Ha a lónak szárnya van) Előszavam sorsa ugyanez lett 10 év múlva 1994-ben is, amikor az életműkiadás 3. kötetét (A Napördög Firenzében) az 1978-1993 közti olaszföldi versekből állítottam össze. Itt már az 1982-es Előszó nem olajozott átlapozásban részesült – a kritikus belekötött és ellenvallomásban tört lándzsát az életműkiadás 1993-as (Relief egy fegyházról) börtönversei mellett. Velük vonta kétségbe itáliai verseim értékét. A módszer nem volt ismeretlen előttem. Az egykori trafikosnő, a ’60-as évek végén, a főnök fölé állított titkos pártfőnök a Szépirodalmi Könyvkiadónál évekig akadályozta Ördöggolyó c. kötetem kiadását, de új könyvem kéziratát éppen azzal dobta vissza, hogy nincs az Ördöggolyó kimagasló színvonalán. 1994-ben csupán a kritikus személye lepett meg, aki mégsem trafikosnő érzékenységű érzékelője volt a jelenkori versnek. Meglepett az írás közlésének helye is, ahol állítólagos jóbarátaimnak nem akadt meg a torkukon a kritikus dolgozata.
Annál jobban esett, két kiadóm (Cserépfalvi, Stádium) kiállása. Könyvem borítóján negyedszer is megismételték a benti – változatlan – 1982-es Előszó főbb tételeit. Indoklásuk szerint nálam jobban féltek attól, hogy „a tájékozatlanság, a szellemi renyheség gyomnövényei gyorsabban és szívósabban gyökereznek meg a köztudatban” az én költői üzenetem „valódi tartalmainál”. Mert én, aki állítólag Itáliából „a százszor megcsodált szobrok, festmények, templomfreskók iránti áhítatomat” hordom haza (kritikusom szerint), a ’82-es Előszóban már megírtam, hogy „sorsommal kergettük egymást végig Toscana városain, hazám púpjával hátamon, vagyis Petrarca kerítése alatt A közelítő tél-lel, Padova sikátoraiban (a leköpés ellen gyógyírként) egy latinul író magyar verssorával, Veronában Gulácsy Lajos nakonxipáni szótárából kiírt mondataimmal, s ebből következőleg: ezer gondommal, bánatommal, hiányommal, magammal és korommal (…) Csevegésre nem jutott idő. Műemléktiszteletre, műélvezetre se nagyon. A távolság lebegett a szemem előtt. A ravennai mozaik és mi, Machiavelli erkölcsi érzéke és mi, Savonarola tébolya és mi, Malatesta Baglioni árulása és mi, Dávid kőtömbje és a mi kő- (és ember)mállasztó, kő és emberrothasztó nukleáris technicizmusunk között.”
Kiadóim megcáfolták a „százszor megcsodált szobrok áhítatának” hamis tételét néhány itthon, a Kádár-korban megjelent versrészletemmel is. Az egyik sor ’56-ot idézte: „körülzár, mint egy tankcsorda a várost”. Ezt fűzték hozzá: „érdemesnek látszik rámutatni, hogy ez a vers 1981-ben jelent meg, ami figyelemre méltóan dokumentálja: a Hatalmasok akkoriban sem tudták olvasni a verset – s ebben Kárpáti Kamil »figyelemkeltő« ismertetőit kétségtelenül megelőzték.”
Most, 2000-ben e sorok előtt ötödször is megjelentetem 1982-es Előszavamat. A kezdeti 33 vers 22 év alatt mintegy 200 versre és egy második kötet jegyzetlapjaira, esszéire, dolgozataira és fotóira duzzadt – szoros munkatársi kapcsolatban feleségemmel, Gível, aki nem csupán úgy, ahogy Találkozás Holdkifli kisasszonnyal c. versemben írtam róla („Gí pedig ezalatt fényképet készít rólunk”) volt jóban-rosszban velem összesen mintegy három itáliai évet kitevő utaim minden órájában. A vers felidézi „a tanút, aki figyel”, mint az „aláereszkedett kincskutató”, de ennél is sokkal kitüntetettebb szerepet vállalt Gí az életemben. Annak a szerepét, akinek az 1994-es Üdvözlégy c. versem ajánlását írtam: „A századvégi költő kortárs versolvasójának = Gínek”, miközben száz és száz fényképével két kényszerű hazajövetelünk között partra vetett hal-időnket mindkettőnk számára élhetőbbé tette és teszi.
Miért partra vetett halé az életünk – itthon? Kérdezzük tettetett ártatlansággal. A felelet: mert Olaszországba ingázásunk 22 éve alatt költői kirekesztődésem, ami alatt elsősorban a munkám, nem a személyem értendő, nemhogy megenyhült volna, hanem különösen a tíz utolsó évben a kitörlésig fokozódott. (Egy olyan embertől, aki fiatalon 7 és fél évet ült Rákosi börtöneiben, majd itthon csinálta végig a Kádár korszakot, belátom, most ez meghökkentő kijelentés. Az. De így igaz.)
Miért nem fejezi hát be az ingázást és marad végleg Itáliában? – jöhet az újabb logikus kérdés. A felelet: mert magyar költő vagyok. Halként a parton is ez a hazám. Ha kivet is magából. Rosszul tájékoztatták felőlem, azért vet ki. Hetvenegyedik évemet nem vethetem össze az Ő ezeregyszáz honi évével. Ami élethosszomból még hátravan, csak takarékosan elegendő ahhoz is, hogy számkivetésem tényét leszögezzem. Ő ugyan negyven éve melléfog, ha rólam van szó. De a magyarság jövője mégsem azonos néhány megkukacosodott nemzedéke balítéletével.
Illúziótlanul éltem. Legutolsó korszakom, nevezzük tömören: nagyapakornak, még illúziótlanabbá tett. Akik felé érdeklődésem fordult, valamennyien lélegzetvételnyi rövidségű évek alatt önkezükkel darálódtak be a nagy darálmányba, pedig külvárosi apátlan-anyátlan senkikként – vagy nyaka körül gazzá aljasult apja koloncával súlyosbítva – még hittem a tehetség új hajtásának nagykorúsodásában. Mindig irtóztam a gyerekkoporsóktól. Zöldfülű hullásuk nem teszi könnyebbé utam végét. De azért, mert az én látószögembe már nem fér bele, még néhány nemzedékkel később valaki fölemelheti az elejtett (vagy elhajított, megtaposott) fonalat, s majd betölti szerepét: kiássa földmélyi Laokoon-helyzetéből a költészetet.
Ha elfogad az olvasóm egy csöndes tanácsot: én úgy olvasnám az Időaranylást, ahogy Pista, A Lélekoltó c. versben szereplő halott apósom tanácsolta inni ebéd elé a vörös bort: 40 cseppenként. Aztán jöhetett a leves. Az ilyen 40 csepp után még a feketeleves is jöhet, mert a 40 cseppnek nem árthat; kikristályosodását már csak szolgálni tudja.