1 A Croce szűkül – Sas Ő, s pocka volna, / egérutat nem ért!: Noha Dante kedves temploma nem a Santa Croce, hanem a Badia, a szülőház közvetlen közelében a kisgyerekkor óta otthonossá vált istenháza volt, a Santa Croce építéséhez pedig Arnolfo di Cambio csupán 1294-ben látott hozzá, mindössze nyolc évvel előbb, hogy Firenze száműzte Dantét (akkortájt a falai is csak alig látszhattak ki a földből), a versmondat mégis a templom és Dante (kései, mostani), a templomra nézve nem valami kellemes találkozásáról szól. Dante a Santa Crocéban. Mindez csupán az elszabadult költői fantázia rögtönzése, vagy többről van szó? A vers címe: Három szív. Alcíme pedig: Dantéval a Santa Crocéban. Santa Croce: Szent Szív – az egyik a három közül. Dantéé a másik. S aki Dantéval együtt tartózkodik a Crocéban, a harmadik a versrögzítőé, az enyém. – A Santa Croce nem Firenze templomai közül az egyik, hanem (némi túlzással) Firenze Sírboltja, Pantheonja. Művészetét illetően: kincstára. Kis habozás után bevallom: Gíhez és hozzám a legközelebb álló templom. Csak a Santa Maria Novella osztozhat vele vonzódásunkban. És persze: a San Miniato al Monte. Örökös visszakívánkozásunkat bele, tornyának szeretettel teli kifigurázását, templomnyi sekrestyéjében szokásos hosszadalmas ácsorgásunkat és maradéktalan rajongásunkat annyiféle rangú és értékű látnivalójáért, kérem, vegye számításba az olvasóm. Mindig adja hozzá a vers kemény ítéletéhez: olyasvalaki bűnét emlegeti a vers – valakiét? a templomét; az pedig hogy lehet valaki? hát éppen ez az!, ezt is el akarom itt mondani –, akit szeretek, szeretünk. Mintha a családban, belül, úgy folyik ez a (tetemre hívás?) találka a templomban. A Dómmal ez elő sem fordulhatna. Annyira szörnyszülött, hogy rettenetes nagyságába nem fér bele Firenze. Csak az űr. A Croce maga Firenze. Firenze csontjai, pora és szelleme. Szellemének nagysága és nyomorúsága. Firenze úgy, amilyen volt, és amilyen. És a seb rajta: Dante hiánya. A Firenze bűnét magán hordó Santa Croce. Ettől szűkül össze a versmondatban annyira, hogy amíg Dante látogató szelleme: sas („Sas Ő”), a templom (a valaki – Firenze megszemélyesedése) csupán pocok, a sassal szemben vesztes helyzetben: „egérutat nem ért.”
2 Ő meg járva rajta, / kerülgeti: jó középkori őr-e / a Szív; Ő: Dante; vizsgálja, fölér-e hozzá és munkájához, amit Szent Szívnek neveztetnek; a templom, az egyházközség – tágabban a városállam, Firenze. Állja-e a templom – a templom a fenti értelemben – az elszámoltatást? Tanúsítja-e, hogy a nagy mű útmutatása szerint („kimérve grammra jót, s a rosszt dekára”) őrizte meg az emberszívet épnek, tisztának, Isten törvénye szerint valónak?
3 vagy ugra-bugra Félrevert, mi nálam?: nálam, személyes valómban, mert (1) az én mellkasomban csakugyan „ugra-bugra Félrevert” a szív, s egy éve majdnem végzetesen félre vert; de ugyanekkor (2) jóval tágabb értelemben is, a XX. sz. szív-veszítő ugrabugrálása értelmében is. A hangzás egyértelműen megvető, a tönkrementet illető. Mózesé, lefelé a hegyről; az Ő szemszögéből a „másik pocokhoz” leérkező lejtésű szóval. Innen a vers már korántsem a méltatlan Templom s a sasként egérre csapó Szellem számonkérő duója. Érvényesül a harmadik szemszög, a versrögzítőé. (De itt a „magyarázó” elhallgat. Jöjjön elő Dalmady Benő és tegye, amit tud. Én inkább saját szívére bízom az olvasót. A mi mélypontunkon is – kilencvenes évek – előbb-utóbb kiolvasható, hogy a „harmadik szív”: külön szemszög. Neméppen a pocok perspektívája. De némiképp eltér a Sasétól is. S ha a versnek a szembefordulás a lényege, akkor vállalni kell a korszerűtlent, és szemforgatás nélkül vállalni a szembefordulást. A részleteket bogarássza Dalmady.)
4 Homérra: Dante a Pokol IV. énekében (A Pokol tornáca) találkozik négy ókori (óriás) költő-elődjével és minden szemforgatást mellőző egyenes beszédben az ének 97-103. soraiban vezetőjével, az ötödik ókorival és önmagával így növeli hatra a halhatatlanok társaságát:
– mesterem nyájasan mosolygott ekközt –
s nyájasan fordultak felém a vének.
És megtisztelni engem minden eszközt
megragadtak, maguk közé bevéve,
hogy hatodik lettem ily szellemek közt.
(Babits Mihály fordítása)
Csupán emlékeztetőül: a „mesterem” Vergilius, Dante kalauza a Poklon keresztül. A Dantéhoz nyájasan forduló másik négy vén: „Homér”, Homérosz; „gúnyos Horác”: Horatius; Ovidius és Lukánusz (Lukainosz).
5 De Sír helyén, amíg homálya rázza / a templom íves oszlopát miséken: Éppen a Santa Crocéban található álsír hatalmas térfogatával kicsinyíti pocokméretűre a Dante nélküli várost s Templomot. A bántóan üres – itt aztán valóban üres! – három sírfigura (az ülő Dante és két nőalak) egy Ricci nevű szobrász műve, s csak 1829-ben került a templomba.
6 Így a müvészet Isten unokája: Dante a Pokol XI. énekében (A Pokol beosztása) eredetileg arról írt, aki „tudja, / hogy mi a művészetnek főszabálya: / természetet követni mint tanítvány / s így a müvészet Isten unokája.” A figyelmes olvasó láthatja, hogy a dantei sor mint minősítés egyezik, de merőben másra vonatkozik a Három szívben:
Kiköphet érte jó Uram, parázsba
kezem sem dugom én Szívem nevében.
Így a müvészet Isten unokája:
ha kint s a bent fogalma: vám s a révem.
7 Az Óriást e csőcselék kidobta: Dantét Firenze, amikor úgy száműzte, hogy még a házát is földig romboltatta.
8 Ravenna boltja vet föléje árnyat: Hát bizony nem szobrának tere, Veronában. Boltja sem a San Vitale egyik zöldarany bolthajtásával azonos. Mégis: kerengő-sarki kicsinységében bensőséges és barátságos (miért ne lehetne egy síremlék barátságos?) Dante ravennai sírja. Tudvalevő, hogy a firenzeiek mai napig hiába kérik Ravennától Dante porát. Hogy nem kapták meg a Santa Croce-beli álsír XIX. sz-i felállításáig, annak ezer és egy oka lehetett (nem mélyültem el köztük). De 1829 óta elég ok a tetem vissza nem adására az álsír puszta létezése is. Nem sírhely az, hanem szégyenpad. Üljön csak rajta a költő helyett Firenze. Aki nem vak, jól látja ott.
Dante szobra Veronában
9 S nem itt – harangos éjt ragyog be szobra: Az olasz földön túl is számos köztéri szobra van Danténak. Zacconi 1865-ben Veronában fölállított szobra nem remekmű, de a Piazza dei Signori fenséges csönd-szigetének közepén, sehol a világon nem lehetne tökéletesebb helye, mint a Scaligeriek középkori palotája előtt. (A della Scala-ház otthona volt a száműzött Danténak, miután éppen az első – és legnagyobb, legkedveltebb Scaligeri – a Can Grande vette pártfogásába. Be is jutott a Mennybe, legalábbis a költő Il Paradisója XII. énekének tanúsága szerint. A szobor elhelyezésénél a XIX. sz-i látványtervező volt az igazán nagy, amikor Dante alakját e csodálatos tér közepére álmodta, Zacconi pedig semmit nem követett el, ami az álom valóraváltásának árthatott volna. Ritka-jól sikerült minden. Elsősorban a méret. A kis teret uralja a méltóságteljesen nyugodt és egyszerű alak. Ha az ember a Loggia del Consiglio quattrocento kőlépcsőzetén üldögél, nem a históriával, pláne nem a historizmussal bíbelődik, hanem csönddel töltődik föl, és az abból támadó parttalan muzsikával. Lehet hogy a Dante tercinák hangja is beleszivárog, de mi legtöbbször a Dóm harangjátékának előző esti élményét hoztuk felszínre magunkból. És a sóvárgást utána, a készülődést aznap-esti szenzációnkra, amikor majd ismét a Ponte Pietra hídján, az Adige fölött várjuk, hogy megzendüljön az első harang, s mi a hídfőház kapuján át percek alatt – egy meghökkentően mexikói kinézetű terecske közbeiktatásával – a Dóm szentélyfalához ragasztott tetőtlen tornyához érjünk. A levegő érzékelhető örvényléssel hullámzik majd a fejünk körül, a nyitott harangfészekből pedig óriásbegyű madarakként egyre merészebben lendülnek a mély fölé a harangok. Elragadtatásunk tetőpontján már-már azt várjuk: egyikük nemcsak kilendül, hanem fölragad magával, s beköltözünk oda, fejünk fölött a groteszk „kopasz” toronytetővel, ahonnan – mi másból is tehetnék? – gyökereiken át harangzúgásból merítik életnedvüket a kinőtt cserjék, vidám bozótok. Igaz a Piazza dei Signori kicsiny teréről semmi sem látszik a Dómból, de az egész éjszaka (az elmúlt is, az eljövő is) odaképzelhető a csöndet kormányozó Dante köré. – Firenzében, éppen a Santa Croce sarkán is áll egy Dante. Hasonlóan reménytelen eset, mint bent a Riccié. Bizony igen-igen nagy kő. Mint a Város mulasztása.