A Santa Maria dei Miracoli templom
1 a S. Maria dei Miracoli templom, melyről e kötet táblafotóját Gí nappalink ablakából készítette, reneszánsz mestermű 1480-ból; Pietro Lombardo a családjával építette. Ritkaszép ékszeres kazetta, kívül-belül márványberakású. Gyémántcsiszolók kifinomult arányérzékével épült; szerénysége csupa gazdagság, gazdagsága csupa nemesség.
2 a S. Maria Formosa templom kőcsúcsú harangtornya jól látszik a Miracoli tetején túl. Szikrázó napsütésben mintha csak az alatta zajló élet derűje tükröződne róla, ám ha tintafellegek tornyosultak mögötte, vakító-fehér csontgúlája kísértetiesen világított. A templom igazi átjáróház: a tér sarkába behúzódva a kétfelől is körbefolyó riók féltucat hídja rajta át közelíthető meg a legegyszerűbben. Kicsit csapzott, szegényes bensejébe a nagyművészet épp csak bekukkantott Bartolomeo Vivarinivel és Palma il Vecchióval, akinek oltárán S. Barbara üde szépsége ugyanolyan kellemes látványt nyújtott, mint a Bury Grammer School mezítlábas kórusának lányai, akik hangjukkal ugyan nem remekeltek, de édes és elfogulatlan viselkedésükkel pompásan beilleszkedtek a Formosa légkörébe.
A kórház és a Zanipolo homlokzata
3 Zanipolo: SS. Giovanni e Paolo, a dominikánusok óriási temploma. A tér szépségéhez méltó a kevés díszű vörös gótikus homlokzat. Szinte oldalából nő ki, ám gyönyörűséges félköríves márványfal-befejezésével az egész teret uralja a Lombardo familia által épített kórházhomlokzat. Városnegyednyi épületrengeteg húzódik mögé, a főkórház labirintusa. A reneszánszból a manierizmusba áthajló szobrász-ötletesség, márványreliefjeinek turbános alakjaival és a bejárat oszlopzatának már a szecessziót előlegező szimbolista dekorációjával a főkórház homlokzata a tér éke. A Zanipolo másik oldalán nyakat próbára tevő magas talpazatáról szinte átfúrja szúrós pillantásával a Mendicanti rió túlpartján álló házfalakat a kemény condottiere, Colleoni lovas szobra, Verocchio remeke. A Zanipolo belül üres hodály. A távoli kereszthajóig jóformán semmi nem töri meg a hosszanti falak egyhangúságát: a rájuk tapasztott síremlékek (még ha többemelet magasságúak is) belepréselődnek a fal síkjába, az emberi testnél gyakran kisebb szoborfiguráik pedig az irdatlan tér nyomásától még apróbbak és jelentéktelenebbek, mint a valóságban. De a Gianbellininek tulajdonított oltár elhelyezése sem szerencsés. Amióta restaurálták, most már egybehangzóan Giovanni Bellininek tulajdonítják. Sz. Kristóf térdének csontja és combjának fölfúvódott izomzata igen bántotta a szemem. Itt valami nincs tisztázva. Erre vallanak a predellaképek is meglepő fantáziátlanságukkal, kidolgozatlanságukkal. A kereszthajó valódi szépsége a hatalmas üvegablak, vele szemközt pedig a Rosario kápolna, ahol egy tűzvész elpusztította Tiziano, Tintoretto és Bellini képeit, ám A. Victoria erőteljes szobrai túlélték a lángokat, az elégett vásznakat pedig Veronese fiatalkori festményeivel pótolták. De hát minden lakás lakójára vall. A Zanipolo rideg atmoszférája sem csupán a látványtervezés mellőzéséből és a valóban kiemelkedő művészet hiányából keletkezett. Történt, hogy két magasabb rangú vendégpapnak misét készítettek elő a S. Domenico kápolnában. A csontos, ideges mozgású dominikánus hangosan imádkoztatta a gyéren gyülekezőket. Ám észrevett egy fedetlen vállú, nadrágszoknyájú turistanőt. (Hiszen nem Loretóban, vagy valamilyen hegyi kegyhelyen vagyunk, hanem Velencében, a turisták kedvenc célpontjában!) A pap megszakította saját imamondatát, sebbel-lobbal a turistanőnél termett és valósággal kipenderítette a templomból. Majd mintha dulakodásból érkezett volna, ismét az oltár elé állt, és kellemetlen hangján befejezte az imént abbahagyott imamondatot. Nem volt nehéz lemondanunk a Zanipolo további látogatásáról.
4 Gesuiti: A Fondamente Nuove-közeli Gesuiti templom a Cannaregio szegénynegyedének egyik megkapóan barátságos és festői részében áll. Timpanonos homlokzatán lobogó ruhájú, szenvedélyesen gesztikuláló barokk szobrai el sem árulják, milyen megdöbbentő kép fogadja a belépőt. Talán tenyérnyi hely sincs benne (kivéve a szegélyek arany cirádáit), mely ne márványberakásból állna. Zavarba ejtő és kiábrándító ez a jezsuita pompa a szegénység közepén! Az oltár elé terített szőnyeg sem szőnyeg: az is márvány. Egyházi ünnepek alkalmából a templomok oszlopait dúsmintájú drága szőnyegekkel vonják be. Itt egész évben áll az ünnep: de az oszlop aprólékos-keleties mintázatú szőnyege szintén márványberakás. Kétségtelen: a részletek, pl. egy-egy korlát kialakításában leleményesek, szépek, az egész mégis lehangolóan ízléstelen. A Gesuiti szöges ellentéte a Miracoli érett és tiszta ékszerdobozának. Nagy mesterek tönkrement (Tiziano) és már eleve gyenge (Tintoretto) képeivel telik be a pohár.