Mellékóda Paolo Uccellóhoz és a Galla Placidia sírbolt mozaikrakó kézműveséhez
1 Sir John Hawkood, azaz Giovanni Acuto angol származású firenzei condottiere szoborszerűen megfestett freskója a firenzei dómban, a Santa Maria del Fiorében található; Paolo Uccello 1436-ból származó alkotása. Mantegna akkor ötéves volt.
2 madár nevű: Uccellót eredetileg Paolo di Donónak hívták; uccello olaszul madarat jelent. Az apróságokról színesen tudósító Vasari erről így ír: Uccello „a Medici-házban temperával néhány állatjelenetet festett vászonra; ezekben mindig nagy örömét lelte, és nagy igyekezettel dolgozott rajtuk, hogy jól sikerüljenek. Sőt, lakásában madarakról, macskákról, kutyákról és mindenféle különös állatról készített festményeket tartott, ugyanis szegény ember volt, nem tellett neki élő állatra. A madarakat kedvelte a legjobban, ezért ragadt rá az Uccello név.”
3 Szent Bárkafestő: Szent Bárkafestőnek az 1450 körül festett Özönvíz jelenetei miatt nevezem Uccellót. A firenzei Santa Maria Novella belső udvarának kerengőfalára festett freskókról még Vasari is kissé fölgyorsult szívdobogással ír (pedig bosszantóan lesajnálja, vállon veregeti Uccellót egyébként): „Kimondhatatlan művészettel, igyekezettel és gonddal ábrázolta rajta a halottakat, a vihart, a szelek dühét, a villámok cikázását, a derékba tört fákat és az emberek félelmét. Távlati rövidülésben megfestett egy halottat, akinek egy holló kivájja a szemét, és egy vízbefúlt kisfiút, akinek a teste felpuffadt a víztől. Különféle egyéb emberi érzéseket is kifejezett ezen a freskón: például látható rajta két, egymással viaskodó lovas, akik nemigen félnek a víztől, aztán egy nő meg egy férfi, akik iszonyatosan rettegnek a haláltól, egy bölény hátán ülnek, az állat fara már elmerült a sárban, s a két ember nem hisz benne, hogy megmenekülhet. Uccello e műve kitűnően sikerült, és igen nagy hírnevet szerzett neki.” Vasari mégis így kezdi Uccello életének ismertetését: „Paolo Uccello a Giottót követő kornak legkönnyedebb és legleleményesebb festőművésze lehetett volna, ha…” – ha nem érdekelte volna annyira a perspektíva. Vasari szerint Paolo „csakis a perspektíva némely nehéz és képtelen kérdésének tanulmányozásában lelte örömét; ezek elmésségük és szépségük ellenére annyira gátolták őt az emberi alakok ábrázolásában, hogy minél jobban megöregedett, annál rosszabbul oldotta meg az efféle feladatokat”. Csakugyan! Ötvenéves fejjel már nem telt ki tőle több, mint a folyosófalra festett Özönvíz sorozat! (És Oxford szemefénye, a hatvanas éveiből származó Éjszakai vadászat!) Milyen lesújtó, hogy ehhez a lapos, hetet-havat összehordó művelethez a magyar művészettörténésznek öt évszázad múltán is csupán ez a hozzátennivalója: Vasari „kissé karikaturisztikusan túlzó” ugyan, de „a pályakép és az életmű tárgyilagos méltatását nyújtja”. (Vayer Lajos: Az itáliai reneszánsz története, Corvina, 1982) Ha ez a tárgyilagosság, mit kapott volna szegény Uccello az elfogult ismertetőtől?…
4 A Galla Placidia mauzóleum Ravennában, a San Vitale templom udvarában áll. Nagy Theodoricus különös sorsú lánya, az utolsó római császárnő építtette, Krisztus születése után az V. században. Múmiája a XVI. századig látható volt, ekkor játszó gyerekek gyertyájukkal felgyújtották és porig égették. A mauzóleum mozaikberakású falain nincs semmi bizánci – „itt még az élet antik fölfogása”, a római stílus uralkodik. És a görög szellem.
5 Pallasz Athéné egyik neve: a Bagolyszemű (Tritogeneia), de mellékneve volt a Szűz (Parthenosz), az Anya (Méter) és az Előrelátó (Pronoia) is.
6 mondhatod együtt egy „alja” ókorival: Vagy éppenséggel mindkettővel, hiszen a frígiai Aisopos a Kr. e. VI. században és a macedon Phaedrus, Augustus Rómájában egyaránt rabszolga volt. Mindkettőt – állítólag – állatmeséiben megnyilatkozó bölcsessége tette szabaddá. Bár ami az ezopuszi mesék atyját illeti, fölszabadulását a delphói papság ugyancsak rövidre fogta: egyik verzió szerint egy ezüsttálca ellopása miatt, mások szerint „gúnyos megjegyzései”, a papokat leleplező szókimondása miatt a szikláról letaszították. Hű követője Phaedrus, a görög állatmesék latin megverselője holmi ezüsttálcák és a nyílt szókimondás káprázata helyett beérte az állatmesék hatos jambuszainak veszélytelenebb fényével.
7 Paolo hús-vér asszonya: Vasari írta Uccellóról: „Egy lánya maradt, aki jól rajzolt, meg a felesége; az asszony többször elmondta, hogy Paolo gyakran egész éjszaka virrasztott dolgozószobájában és a perspektíva törvényeit kutatta; amikor ő aludni hívta, Uccello így felelt: »Ó, milyen édes dolog ez a perspektíva!«” Ha már olyan visszatetszőnek találtam Vasari Uccellóhoz méltatlan gúnyolódását – és nem kevésbé ingerelt a magyar szakértő tradíciót tisztelő langyossága is –, úgy érzem, a szerzett sok jó percért cserébe, Vasari szellemet pezsdítő sok eleven mondatára visszaemlékezve, azt a mondatát is illik idéznem, amellyel kis Uccello-anekdotáját befejezi: „S ha ő csakugyan édesnek találta, nem kevésbé remek és hasznos volt azoknak, akik később az ő kutatásai segítségével tettek szert jártasságra benne.” Így igaz. Ha Mantegna fölnézett Uccellóra, abban bennfoglaltatott a perspektíva-kutatásai miatt érzett tisztelet is, amit főként Uccello barátja, Donatello, a szobrász közvetített el hozzá, amikor Padovában, többek közt egyik főművén, a Gattamelatán dolgozott.