Kárpáti Kamil Az Isten háta fekete (regényfolyam)

„A kortárs magyar próza kimagasló alkotásai között hiába keresi az olvasó Kárpáti Kamil Az Isten háta fekete című regénytetralógiáját, nem találja. Nem azért, mert nincs ott, hanem mert láthatatlan. Nem a regény tulajdonságaiból adódóan, mint inkább szerzője „anonimitásából” eredően. Az idén májusban 84. születésnapját „nem-ünneplő” író mint egy modern karthauzi évekkel ezelőtt visszavonult mindennemű közszerepléstől, önmaga menedzselésétől mindig is iszonyodott – csend veszi körül, lassan rákövesedik a némaság. De pesterzsébeti „remetesége” csupán a külvilág zajától és a szakmai acsarkodásoktól szigeteli el – csigalassan növekvő életműköteteivel együtt.

A kíváncsi és elszánt olvasó azért sem találhatja meg könnyen a jelentős prózaírók között Kárpátit, mert elsősorban költőként ismerik, akik ismerik. Hívták egykor a „szerelem lírikusának”, a Rákosi Mátyás rémuralmának váci poklában alakult „füveskertiek” vezéregyéniségének, XX. századi reneszánsz költőnek, akinek az itáliai örökség ihletésében született költeményei egyedülállóak a kortárs irodalomban.”

Ki Ékes András, az Isten háta fekete c. regény főhőse? A tanyavilág szülötte, akit a sorsa tesz az átlagnál érzékenyebbé, keményebbé. Akinek eredendő naivitását idővel fölváltja a részletek közötti összefüggéseket saját bőrén megtapasztalás drámája. Istenhátamögötti parasztfiú, akit hirtelen elhatározásának szele fölkap, és belesodor a történelem kellős közepébe, ahol akarata ellenére – ha a pusztaság kis porszemeként is, de - kénytelen részévé válni a világot mozgató erők játékának. Története tipikus XX. századi történet.”

Az Isten háta fekete tetralógia. Első könyve a mélyszegénységben, cselédségben eltelt gyerekkor, a II. világháború előtti-alatti években játszódik a Homoknak nevezett tanyavilágban, mely azonban egész életén keresztül kíséri.

A regény második könyve a felnőtté válás állomásai, a repülőgépmotor-szerelő mesterség, a katonáskodás, a barátság (Ákos), a harci bevetés, a rabságba esés, majd kiszabadulása utáni franciaországi élete, a Földközi tengeren matrózkodása időszaka, végül a keserves hazatérés 1945 novemberében.

A harmadik kötet föltorlódó eseménysorában a homoki poklából újra menekülő Ékes András nem sokkal az ’56-os forradalom kitörése előtt Pesten talál rá Melindára, a 45-ben megismert diáklányra. Vele még egyszer nekivág, hogy személyes boldogságukat megteremtsék. Mintha a külső élet is ezt akarná: a Forradalom kezdeti diadalmassága és a szerelmük szétválaszthatatlanul azonos folyamat, míg csak a szovjet tankcsorda szét nem tapossa a szabadságharccal együtt bennük a külvilág és legbensejük azonosságának illúzióját.

A negyedik könyvben egy belügyes golyója 1956 decemberében megöli Melindát (a Nyugati pályaudvarnál, a karácsonyi nagy asszonytüntetésen). Ezzel nemcsak az az illúzió foszlik semmivé, hogy a világ és András sorsa a boldogulás azonos irányába fog mutatni valaha is, hanem az a hús-vér asszony is elpusztul, aki által András élete értelmet kapott volna. Menekülő lába a nyugati határ felé viszi, de egy vadidegen visszafogja. A félig elborult, apátiába süppedt elme alig tudja, kinek fogad szót. Valakinek, akit egyszer csak Gyalog Pistának kezd látni, egykori gödörlakó hadifogoly társának. Ilyen apró lyukon át hatol be és kezdi el terjedését a fény Andrásban. Ilyen apró, alig számításba vehető „fordulat” Ékes András szelíd és nem dicsekvésre termett, de annál hűségesebben kitartó természetében az, hogy újra meg újra képes hajánál fogva kihúzni magát saját poklából.

Az író kiérlelt, a népmese, népköltészet motívumkincsét visszafogottan, de sűrűn alkalmazó nyelvet teremt. Az olvasó egyszerűen feloldódik a regény sodrásában, lebilincselő stílusában, a főhős egyszerre zajló történelmi és mélylélektani kalandjaiban.

Nincs Ékes András, aki egy percig is laboratórium-lakó lenne, az író megfigyelésének, netán kísérletezésének tárgya. Bár magából az olvasott szövegből mindvégig érzékeljük, hogy egy lélektani, vagyis a lélek viselkedésének, mozgásának – nem a regényhős szintjén, színvonalán való – kutató-elemző regényt olvasunk, mégis rendkívül olvasmányos. Tiszta a légköre és napsütötte a szelleme. Befejező negyedik kötetével Az Isten háta fekete a modern magyar próza egyik hosszútávú, maradandó értéke.