A gombáról lehullott egy pettye.
Az üvegpoháron megéretten
hullni kész az üveg-szőlőminta.
Nőt is láthatsz: kecses lábairól
fut a topánná fajult krokodil.
Az ékszerész egy zöld követ dörzsölt
és agancsa nőtt a szarvasbőrnek.
Mondják, az ártézikutak most már
fuldokolva nyelik a vizeket,
s a fák ijedt csipkelángja kigyúl
minden este időben elégni.
A lámpák szórnak éjszaka-mélyet,
fekete gömbjük, mint a gömbakác –
ó, és fölöttük hallom a tengert,
fönt, fönt, egy medúza-gályát, siklót,
csikorognak a vitorlatartók,
hadak menekülnek tengeren át.
Fönt, fönt, elérhetetlen hallani,
tengerparti hegyek énekelnek,
pirossas-barnák rőt erdeikkel,
ivó szarvasként hajolnak vízig,
ó, hallani a tengeren túlról
régi versünk képében szívemet!