(A tört bokájúnak)

Júniusvég, júniusvég,
hidegek az esték.
Elmúlt pünkösd, rég volt húsvét.
Fehér hold-bokádat
gipsz-bilincsbe verték.

A gipszben tettető-álnok
lény féreg-pórázt fog.
Vár, Nagyonfáj elaludjon,
hónod alá nyúljon
óvatosan álmod.

Ekkor, mint lakáj a parkban
vérebeit elereszti,
tündéreid elijeszti,
lángban áll a paplan!
Jobb lenne jég közé veszni.

Csupa véreb-orrlik érint.
Húzódnál – nincs hova.
Hajszálereid tétova
patakmedre ég, mint
a Mennyt elálló tű foka.

Bekerít szimatoló nyüzsgés.
Föl, bokádra matat,
nyaldos vagy harap?
Gipsz rág, mint a féreg,
kaparnád a falat!

Kívül: súny. Csöndben csak koszlik.
Nem érez, nem jó, nem rossz itt.
Nincs semmije. Anyag.
Csupán a közönye.
Hogy porkoláb-lakat.