Most nézz ki az ablakon. A szürkület kettémetszve.
Most kezdődik a rózsaszín uralma.
Soha illanékonyabb uralkodást! És mégis…
Egész nap ezt a percet vártad – nézz ki az ablakon!
Ahol legtágabb a távlat,
a szürkület sávjaiból ott emelkedik elém,
onnan már csakugyan karnyújtásnyira a földön,
a rózsaszín uralma.
Egy csík. Vízszintesen.
Cezúra a szürkület rétegei között.
Mélység nélküli szakadék.
Meder nélküli folyam.
Ég a földön.
Rózsaszín szalag, amint átköti
az ablak alatti ajándékcsomag-földet,
ezt a ketrecalja-földet,
P. tébolydasarkát.
A siratófalú toronyházak között (mint a
postás gallérja alól) dereng,
olyan, mint üres hegedűtokhoz hasonló előszoba
kopár sarkába dugott meglepetés,
miközben az ünnep estjére vár.
Rózsaszín – semmi köze a rózsasziromhoz.
Semmi köze a színhez.
A szín alatta is szürke.
Az úttest.