Cs. T. ágya az ég peremén
megsárgult szarvú öreg felhőn
karunk közé tereli, hajtja
az anyaemlő havát újra.
Az aranyvályút csorgatja a fej bozótján.

S a szőlőhús-sikos deszkát,
érintjük Tested.
Hogy tapostuk hasad szőlődézsáját
valamennyien, Anyánk!
Csépeltük sarkunk hegyével
a köldök csomóját.

S van, aki a „többé nem lehet”
őrületével beköltözik
a jégverem utcasorba,
s bedöntve a gumiházba

falnak fordul,
a pályáról kigurult tekebábu
lepattogzó aranyával.