Mottó:
„Mikor még barátom egy kutya volt,
fehérben járt, mint a királyok,
s nem költészet, hogy szeretni tudott”

Hajóval kezdtük. Csak aztán fogattal.
Végül
beérjük lábunkkal, a hattal.
Mikor a bársony hegy elém ül
foszló felhőből puha, nagy kalappal,
zöld erdő-szakálla előttünk,
s fönn, a tág semmiben
csak az ég kékül.

– Most aztán megjöttünk!

„Mi meg már itt voltunk!
Itt voltunk!”
(Szól egy hang,
hal tíz hang.)

– Ők szóltak?
Mi szóltunk?
Mi ez az ijesztő?

– A Visszhang!

– Visszhang?

(Barlangszáj, szakállat eresztő,
fényvesztő.
Cserepes medrében víz pang.)

– Ki gördít hordókat a hegy hasában?

– Te hallod?

– Én hallom.

(Bús baglyok
sűrűből huhognak utánam.)

Bevallom:
– Fává változtam!
Suhogok talpig zöld csipkeruhában!

(Mindig ezt álmodtam.)
– Nézd! Ezüstös fatörzzsé nyúlt a testem!

– Nahát, hogy rajtad mennyi madárház van!

– Majd hattyú érkezik az egyik esten.

– Hattyú nem lakik fán!

– De, ha épp nekünk hoz valamit…

– Akkor se!
Vagy csak igen ritkán.
Mondjuk, négylábú
társad is, ha lombpalotádban lakik.

– Te?
Meg egy kétágú
rézágyú!
Hihihi…

– Ha nem, nem!
Egész erdő hív: benne madarásszam.
Ég áldjon!
El kell sietnem!
Nem ily lik-luk magason,
széllel bélelt házban!
Még hogy kiessem!

– Tref, hova futsz?!
Jönnek a rókák!
Farkasok! Medvék!

„Rókák!
Nem ismerik a mókát!
A rókák
a mókát!”

– Te hívtál?
Hallod ezt?

„Jönnek a medvék!”

– Én?
Én nem!
Várj csak!
Valamit hallottam,
Visszhanghoz szólottam,
ő mondta:

„Tref jön lobogva, robogva,
medvékre kirontva!
Ne félj! Ő megvéd!”

– Fusson hat lábunk!

– Nincs róka, se medve!

(Kalapot billentve
hegy néz utánunk.)