Nézzed a Napot, a tűznarancs-sörényűt!
Puhán billeg macskatalpán
tükre elé, a tóhoz.
Színekben játszó hártya-uszálya
aranyba csomagol falombot,
fülkesort, falépcső fokait.
A ház arany pattanásai
rózsaként belőle kinyílnak,
az aranyba mártott szemétdomb
kényes, lompos hasához simul,
árnyéktalan, kecses aranyfüst-lábai
arany zsákba burkolva döngnek a szíveden.
Lobog a falmellvéd,
s diónyi arany görcsei,
mintha a deszkát
fényes szeggel verték volna ki,
vagy mohó szemek verték volna át,
idomainak lágy mozgását tágulva lesik,
negyvenkét fok lehelete
lángkoronát gyújt a trágya fölé.
Tomporának arany tigrissávjai
rések az időben.
Rotyogó aranykád-szemében
szűk macskakoponya-kazamatáiból
ezüstkori képet vonszol magával:
Feketébe süppedt mezőn
egy holdtól átsütött,
eltévedt léggömb repül.