(Bartis Ferencnek, könyvéből fölütve fejemet)

Nagykarácsony éjszakája
jönne még, ha lenne szárnya.

Tépve tolla, hópehely lett,
Illavára hullt lehellet.

Vácra vérbe fagyva dőlt be.
Gyerekkorom hányta rögre.

Szőrehulló év jött – mind gaz,
köd úsztat csak, Semmin inghatsz.

Vagy a szárán, ahogy állva,
állhegyéig hóba ásva

Attila is úgy röpülne,
mint ki Semmi ágán ülne.

Ágon-e vagy ágazódva
futott a sín, túl a hóba,

futna most is, ahogy mindig,
elguruló fejeinkig.