Maróti Istvánnak

A szócirkuszban ma este föllép.
Kiírják nevét a villanykörték.

A síron ülő kőgéniuszba
szállt robajló földből törve-zúzva.

Repedt a kőtérd, de mállni nem mert.
Csattogva hordott lángkardu embert

korom és vihar angyalruhában.
Végig a köd-Pest nyomult nyomában.

Részegen. Tamás-hitetlen fejét
bámulta, mint Atlantisz hírnökét,

cédrust, ősbölényt. A véres őszi
lápot látomása betetőzi.

S mikor utat nyit a sündörgö köd,
széjjelnéz cirkuszponyvák között.

Látják-e: újra fölszállt a páva.
Ölükben kikel aranytojása.

Ó, a proletárfiú már felnőtt.
Kocsimotorja – helyette – felbőg.