Ilmarinen (persze, csak ő)
ment az éjben vaspöröllyel.
Bronzfején a holdfény-sisak,
arca, mint a bronz homokkő.
Aztán jöttek görbe utcák.
(Eladó a cseresznyés kert.)
Gimnázium és a szobra.
Tündérien szép majomsor:
lányok fönn egy kerítésen.
Léptem, hova Ilmarinen.
Ahány lépés, bomlott csokrok
annyi csésze mérge hullt rám,
kiömlöttek nyakszirtemre –
lánynézőbe, nőt faragni,
ezüstcombú nagy Dunához
ereszkedtem gyíkos fűbe,
mint egy kamasz fogvacogva
térdre, karra ereszkedik
fejjel nagyobb asszonyára.