Most kentaurok csapdája a kertem.
A hold ágaskodik a tujafán túl,
de széthányja fényét, hamar lesántul,
hogy homályos szárnnyal végigseperjen.

A csörtetés után még meg-megrándul
a virágtalan orgonasor verten.
Szelíd álmomat én földre tepertem.
Hívnak. Kik hát? Utánam jajongás nyúl.

Ablakok fakópiros négyszögében
a megfeszült válaszfa kereszt-ében,
nem tudom, hív-e vagy tilosat mutat.

A boldogság néha visszatért sírás.
Rossz éjszakán, körül, kentaurhívás.
Nem tudom, menjek-e? Pók szövi utam.