Két tenyérnyi, féltenyérnyi,
muszáj az égnek beleférni,
muszáj az égben ott repülni,
pedig az ég épp csak tűnyi.

Nem ahogy a fű csak fűnyi,
a hegy meg hegynyi s mind csak tűri –
ki tudná magát átrepülni?
Tű fokába beleülni,

űrt hallgatni hegedülni,
a tű fokán átpenderülni,
a Tű Fokán Túlt megkerülni,
csillagnyájba elvegyülni,

bolyongani, bolygó lenni,
ibolyát szedni, ahol semmi,
a Semmi tág szemébe lesni:
„Ó, te árva”, kézbe venni,

fodros fehér álmot vetni
s ha seprűs szempilláit ejti,
a Végtelent pólyába tenni –
megfesteni, vele telni.