Őszi est

Nehéz kék köd a keritésen,
mint pálcáján a vattacukor.
Fölsír s reszketve veti ében
ágait szét a nyári bokor.

A füttynek ezüstszegélyű árnya van.
Hajókürt-hangnak lila uszálya van.
S madár ha szállt, mint egy szobornegatív,
lebegve fölötted áll – sokáig hív.

Megfoghatatlan, de nyoma van,
ami csak moccan körülötted,
s benső világunk, nézd, boldogan
eléd lép, mint az újszülötted.

A szilva esése közben fennakad.
Túlért szilvaként omlik szét fél szavad.
S túlért gyümölcs bőreként derekad
kezem kosarából lágyan kihasad.

Csend. Üvegpengés az ág-zene,
mi most felemelkedünk bele.
Fölöttünk a madárnegatív
titokkal telt lebegése hív.