Gelsei Erzsinek

Este volt, s Erzsi, a kaszálatlan fűben futottál.
Kifésült hajadat szentjánosbogarak úsztatták mögötted,
mint menyasszonyi fátyolt, s a tyúkólban vérengző menyét
kakastoll-kavargásból behúzott farokkal surrant rajzpapírodra.

Bátyád marcona fakéreg-szakállasok
bekerítő marsolását rajzolta egyre közeledőben,
s megszületett a világ nevezetes zuga itten:
a kísértetjáráshoz elengedhetetlen
kivájt tökfejű tanári kar
igazi szuroksötét tekintetekkel,
a többinél is fejjel kisebb maróti bácsi
(mivel eggyel kevesebb volt a kivájható tök),
összefogódzva csacsi fülű nagyanyókkal,
baltaagy-szögletű apukákkal,
s a szerelmet keblük húsdarálóiban eltüntető anyucikkal,
hátrakötött sarokkal szipogva álltak
a fabácsik
fekete körgallérja alatt.

De végül
kislánycopfjuk, stráfos gyerektrikójuk
zsíros-lekváros címerében,
mint borsárga gyantát könnyező kérgen
egy világító bogárszárny,
megragadt Erzsi, büntetést megelégelt,
jóakaró pillantásod.