Ilyen a zöld villamos útja tavasszal

Hídra a zöld villamos kikanyarog,
mögöttünk elsüllyed Szigetünk.
Kétfelől sűrűn hulló szikra ragyog,
ablakokba befütyülgetünk.

Nem mi – némábban nálunk senki sem ül –,
hanem a motorkocsi hiszi:
szögletes gépteste paripa belül!
Hátán egy madárház – azt viszi.

Azt hiszi, se nyereg, se kantár,
madaras paripát kaland vár!

Se nyereg, se kantár, se zabla, csak az!
A billegő madárház meg a Tavasz!

Nem a gép sípol – de az öröm!
Kocsisor körül madárözön!

Lólelke nyihog – s a kalitka-orom
jácintos, szalagos a boldog lovon.

Ilyen az esti autóbuszé

Mint az éjbe kivetett parázs,
fölizzik a Város fénye, körbefoly.
Mozin a filmcím: Kígyómarás.
S plakátról szól Tom: Így csallak tőrbe, boy!

Tükrös kirakatokból bábuk
kínálják hosszan az ezüstruhákat.
Csöpp lakktopánba bebújt lábuk,
de nem pingáltak rájuk szemet, szájat.

Miért? Miért? – Tán így érdekes!
Bálna röpít – ötvenméteres.

Kék-ezüst oldalán harmonika-sor,
agyából a sofőr hangja hátraszól:

Tülök utca! Tuba utca! Teremszeg!
Csöng a bálna, benne Treffel kerengek.

Áll. Szusszan. S lódul kerekein.
Reflektor süt a szeme helyin.

Gorgó Színház

– Itt vagyunk Tref, viseld jól magad.
De néz már a portás! Kifakad:
– Hohó! A lovadat!…
– Nem ló! A kiskutyám.
– Nem elefántcsikó
e lábra kelt dikó
véletlen?
Fület hegyező ágy?! Hát ébren vagyok?
Szőrpaplan,
s hozzá ez a csóváló farok?!
– Kint hagyjam?…
– Az kéne még csak!
Hogy senki ne merjen bejönni?! –
Mérgesen int, négykézláb gusztál.
– Ó, csak nem így, alulnézetben
fog a bácsi Trefnek köszönni?!
– Fura eb, ő is hogy megmustrál –
csóvál fejet bajszánál fogva.
De végül fölragyog a porta:
– Vidd be magaddal, ha ilyen pöttömnyi!

*

magam színpados teremben találom,
de gyökeret ereszt mind a hat lábom:
– Tref (súgom), Tref,
olyan ez, mint az álom.
Kékes, lisztes, rózsa-sziromló,
pilléző fényben
zsinóron függ egy babérfa, pirosló,
s előtte éppen
nővérkém táncol a színpadi réten.
Mint egy üvegfestményen.

*

Fatörzsnyi fejüket varjastól hordók!
Pincemélyből morgók!
Táncosnőre hörgők!
És elhallgatnak a vízesés-csörgők.

Trefhez kapok én:
nincsen a helyén.

Parkettán a karma ha hármat koppan:
hófehér teste már a színpadon van!
Szörnyeteg Gorgók elé magát veti –
de Timi, a Táncosnő kineveti!
S hogy rémfejét a sereg leemeli,
Tref Erát, Erzsit nyomban felismeri.
Mekkora szégyen! Rohanok utána
ingó bokával a híres deszkára,
sírnék – de én is gorgós maszkot kapok!
Tref azt mondja:
egész helyre színjátszó tanonc vagyok!

Nyúlfarknyi utószó

Hullámzó busz-bálnán s zöld villamoson,
s magasabb, tükrösebb csillag uszályán
Cinkével megy haza Tref, s Nóka lovon.
Kerti rigók a holdsarló hintáján.

Holott a széncinke régen elrepült.
S lovat is épp csak álmodni sikerült.

– Holott kutyám is… – Nóka tükrébe néz. –
Volt? Nem volt? Volt és nincs? Enyém az egész.