Tavasszal meghal a tél.
A rétek barna gyásza
s e kert friss indák alól
felemel téged, tavasz,
mint sötét, csorba váza.

Tejes-zöld arany ágra
kitűzném most szívemet,
ölelje sarjú rüggyel,
rejtse lepke-zöldbe, ki
egész földet rejteget!

Egész világ tetemét
csibészes, könnyű lázzal.
Aszparáguszlevelek
tört edényük takaró
zöld lángú rohamával

ezegyszer rejtse el még!
A felugató árkok
mélye fölé én is szállnék,
ötvenhattal ahogyan ti
jeltelenül szálltok.