Félem a holnap
vak viharait!
Férfikoromban
az inas lapít,
ki toporzékolt,
hogy szívén a menny,
de nem hajtott rá,
nem, a kutya sem.
Szép, szép zászlaját
elcsúszva vitte,
könyékig kopó
keze közt hitte,
de visszatér majd,
a renden áthág.
Fejemre dönti
a rothadt bárkát.