A csukott veranda üvegfalán át
láttam Zeppelin gróf kövér szivarját.
Erzsébet kékké vált füstjében úszott.
Néztem, néztem, míg bálnafarka támadt.

A Bábel-trafik előtt a repülő
– hullámlemezből volt a szögletes test –
földön feküdt, mint haldokló gallus.
Véres pilótája sírt. Félelmetes.

Ali mindig léghajóról álmodott.
Egyszer majd léghajó-kikötője lesz.
Pihen fehér elefántormányokon
a sok gömb… Már tudtam, honnan lopok.

S hogy a Jutadomb talpevő homokján
egyszer megláttam fakó és csupa ránc
hólyagját rojtosan: megszünt a románc.
A csillagot kéne felkantározni.

Az Ünnep című képeslapban is volt
csillaghajó (kilencszázharmincötben?).
A Strángosék melletti telken fogtam
a sárkány madzagját és álmodoztam.

Később egy lányt láttam, aki a karfán
a fahidat kecsesen végiglépte.
S megálmodtam, hogy feje köré szány nő,
selyem szárny közül bukkan ki a térde.

Meghívom ekkor a piacra egy nap
s míg a hurkasütők jó vásárt csapnak,
bokájára is szárnyat lehelek én.
Sírok, nevetek mennybemenetelén.