Azt gondoltam, hogy Mirjam: óra.
Ő ráadásul érkezett. Be
volt csomagolva harangszóba,
és bedobva a sárga kertbe.

Bámulhattam volna, mint Rembrandt
orvostanoncai a leckét,
amit professzori rekedt hang
majd anatómiává szed szét.

Magyarázat – titkaid helyett?
Az éjt rád szabó ruhádból
két foszforos mutatóhegyed,
cipőtlen lábfejed kitáncol.

Piros lábszárral harcban a tél.
Izzó kályhacső-hajlatait
két piros, almaillatú térd
nyitja tűzpiros kagyló-lakig.

Künn a hidegek szele kürtöl.
Éj, diófákba akadt uszály,
didergést borít ránk az űrből.
Óránk mutatója körbejár.

Pirosharisnyás lába egyre
mutatóként űz maga előtt:
mint szobraink köré a kertben,
deszkázzuk körénk a jóidőt!