Fölriadtam.
Könnyű kis mancsok verik a tetőt.
A kajütfal rezeg.
De kész vagyok.
Sisakom szíja, csatja rendben.
Foltozott hátizsákom,
kenyér és só:
szigorú fegyelem ragyog.
Mint két macska
hempergőzik valami fönn.
A szám keserű.
Gyűlölöm a Túlvilágot.
Hirtelen látom:
hideg a Duna,
alszik a part,
mélyére visznek a tetőn karikázók.
És minden ablak fekete üreg.
És minden kapu szélben csikordul.
És minden bádog
elektromos jazzdob
monoton püföl,
mikor a menet a vashídra fordul.
Sisakom szíja, csatja rendben,
mikor a híd síkja
alólam kilép.

Valami a folyóba csapódik.
Innen, az Országház kőcsigáiról
nem látom jól: mi az?
Madárszárnyam szárítgatom,
s nem látom jól,
semmiképp.