A kocsma mögött fehér bogyók csapódtak szemembe,
a világos erős, névtelen szüzei,
orgona színű hullám sepert az utca derekára,
minden üvegtábla sugárzott,
mosónő-angyalok keze nyomát hordta.
Lábam körül is violák labdáztak egymással,
de három erényes tanácstag dülöngött eléjük.
Holttá dermedtek hát, mint a bábucsináló
reformiskolában a gyerekünk,
s csak utánuk visongtak illatos iát.
Jött is az ismerős hangra
egy bogáncsos szamáron lovagló atyafi,
imbolygott, mint teve a sivatagon
(nyergestül épp ő szamara púpja),
s szódásüveg spriccelő nyakába harapva
csillapítgatta feneketlen poklának szomját.