1

Idegeim rózsaszín s hófehér
liánja engem is, téged is összekötött.
Dobolás gyermek- s üvegszívünkben
ingatag patával valamit összetörött.
Késélen kaptató lovam vonzzák
olvatag, fekete pillék a szemed fölött.

2

Így találtuk a lebegö menny
lámpás buborék köveiben
(déresés tűsarkú cipői puhán kopogtak)
iszony-párunk, egymásnak háttal,
kőbordámat kezed nyomával,
ó, a két egymás keze által kitaszitottat.

3

Ingaként az ég kapujában
lebbenő örömünk elnehezült.
Domborulatunkra az árnyék
– ijedt gyászhuszár a bakra – felült.
– Kocsis, vissza! A Földre velünk!
Oda, hol egymás holdja leszünk.

4

Ismeretlen fekete arcán a Földnek
leejtett minket a muzsika szárnya.
De négy szemünk most egyszerre látott mindent:
– Itt az Éden! Tigrise, Eufrátja,
kiáltoztuk (s jó volt partjain heverni).
Ormos fa érett rőt almát teremni.

5

Isten lépteit halljuk a fügefaerdőn.
Lélegzetfojtva bújnánk csalánszőnyegén.
Dideregve, láztól dobogsz fölhasított föld,
ijesztő mélyből ömlik a szíved át belém.
Korom maradt csak, hol kétfelé válik a szánk.
Óvó madárszülőmnek szárnya arcomba szánt.