A szemétdomb csillog, mint egy kastély.
Szőke trágyán nehéz kimonóját
ledobja, nézd, a naplementi gőz.
Macskatetem nyúl a parti fűn át.

Bársonyos, mint hugodon a kosztüm.
Kecses lábán karma kieresztett.
A várfalak rőt rezgésben állnak,
a meleg megszorul s fénye reszket.

Kapukövek ázsiai isten
oltáraként tartják a vert vasat,
szenvedélyes vasszirmú költemény
áll őrt a ledöntött kapuk alatt.

Érzem is már sárkány-lehét egy-egy
kovács vasba vert indulatának,
amint ballagok köztük, s a szelek
piros köntösükkel rám találnak.

Mérhetetlen súlyú aranysisak
a gót toronyra csapó alkonyat,
s a fény az ujjongva bomló hullán,
nézd, restaurálja a cirmokat.