1

Itt fogtok állni valahányszor, ha
e bokrokkal ölelt tisztásra lépek,
némán, soványan és többen görbén,
törpe sorfal, kérdőjel-csigákkal?
Közétek csavarodik este, mint
összekuszált kék s rózsaszínű háló
a heverő testből kitört ideg,
s a képzelet harangsora hangzik
eltévedt állatok sírásaként
lándzsatestetek hidegéből. Rátok
az se hat már, ha az ég vitorla-
siklással merül hegyek közé,
a csúcson nőtt fa nem varázsol,
a vén trombitalomb, az éjszakállú,
míg rászakad erőtlen mellkasomra,
hogy felröpítse, mint halászhálót,
szétterjessze, földre, égre csapja,
hogy megmerítse és körbezárja
a bukó, kopoltyús hal-napot.

2

Lábujjhegyen lepi meg a hajnal.
Áll csak – a kertnek vagy az égnek háttal?
Széttört fokain üldözött állat
vagy öngyilkos teste hagyta görbületét?