Nem tudom miért, ha lektort látok,
szemem szelíden hunyorít rá,
mióta körbefogtak pénteken
(lehettek hárman is ők)
e derék, klottkönyöklős irodalmi dolgozók,
s mint betanított bolhák,
pattogó érvük úgy csipdesett,
hogy sörényes-bundásan keltem én fel,
bozótszőrzetből döfő metszőfog-mosollyal,
és: hamm!, bekaptam őket!
Szegények. Azóta hunyorítok,
s ha gazdag lennék, mazsolával
ragadósra pettyezném lelkük ingét,
rontsák el hasukat valami jóval is már,
kiknek a lusta és koszos Szépség kis nadrágja jut csak néha,
s adogatják kézről kézre, míg bozontos farkas-testem
szerelmének gyűrűjéből kiszökik meg visszahull.