Jéghegy, zömök-tömött halál, hajófaló,
úszik és körémfagy a téli való.

Húz fehér, áttetsző kesztyűt ágra a fagy,
legyen higénikus a műtét alatt.

Fa, vaskút-fogantyú, fönt a vérrőt cserép
hidegség gyöngyeivel mossa kezét.

Most válik a lehető és a sosem-lesz.
Élet, könnyelmű anyám, most elengedsz.

Mint régi, homályos tükör fiatalít,
hiányod megvillant bennem valamit.

Talán csak varázslókéz összevarrta rügy.
Nem, nem is rügy. Ágról már gyümölcse függ.

Már a magház kastélyágyaiban a mag.
Mag? Csak egy gyereknek-maradt pillanat.

Varratát bontva, ki varázsát megtöri,
bent: télire eltett szemed bűvöli.

Cseresznyepálinka-csönddel most elkábít.
Szívemig érintett, metszi halálig.