Zöld zeneút, zöld lomb-alagút elhagyottan.
Mozdulatodra mint a tűz, illata lobban.
Mint a gáz, homálya elömlik, s a levelek
bogárral telt uszályként úsznak arcod felett.
Közeli vízszag. Öreg folyondár alatt ház.
Meglazult dróthálón a sápadt komló hintáz.
A bodza fejlett ernyője feszül. S nyomtalan
a föld! – vad, keserű-édes aromája van.

Mámorító titkát őrzi érintetlenül.
Érzem a csend léptét – elsiklik – árnyként elül.
S minden így marad. Védik lombok, zöld madarak
kék gyerekcipőd csöpp nyomát – gyermekkorodat.