A Hengersor úton állt a szatír,
a ház négy sarkán ólálkodott,
egy temetetlen gödör mögül
emelte rád tekintete üres foltját.
(Ki küldte őt? Valaki mégis előhívta,
valaki mégis leírt neki,
ezzel a szemmel nem láthatna másképp,
hogy fúrhatna egy ilyen vén kar
alagutat a Hengersoron?)

Mikor a szatír koporsóját vitték,
potyogtak az aprószemű szilvák közben.
A megfoltozott drótkerítés
kampóiba kapaszkodva
madarak a szárnyuk verték,
s rád emelték tekintete üres foltját.

Az esküvőnkön ott volt a görnyedt,
hosszú hajú fényképészben.
Fekete dobozából előcsalt egy régi képet:
a Hengersor úton állt a szatír,
mellényén kidugta nyakát egy gúnár,
ingében csőrét megsikálta,
s az esküvői gépzenére
ránk emelte tekintete üres foltját.

Mikor öreg anyóka leszel immár,
s miként az új fűzkosarat,
megfonja ráncokból arcod az öregség,
marad azon egy sötét üvegű ablak,
s kitekint, mint demizson sárga fonatából
a Hengersor útja, hol áll a szatír,
penészszakállal, mint egy bányaoszlop,
s vékony nyakú vadlibákkal
teszi neked ott a szépet.