Fekszik a völgyben a havon
egy hadsereg, 15-től 36-ig,
a hóhoz fagyott hold közeli,
kiégett díszlete előtt
fekszik a völgyben a havon
21 évjárat, kart karba öltve.
Közöttük utcák, mint a sírkertekben,
s a keresztutca-torkolatban
itt egy ló, ott egy repülőroncs
nyerít, nyikorog. Zabla, légcsavar
zördül, kattog – panaszol valamit.
A kitörölt-tekintetűeknek?
Mint üveggolyóba fújt füst,
szemükben rebbenetlen áll
a pamuthomály.
Mit nekik már a ló,
ha verset ír!
Mit nekik már a légcsavar-ének!
Csuklón csüng a baba-koráll
meghosszított cérnaszálon.
S egy pléhbiléta
két szálkás K betűvel.
Itt fekszem,
százféle lenyomatban.
Soha semmi fegyverhez
nem értő kezem.
Átüvegesedett a hétköznapi,
a meghalt arcél.
De az Idő, üveg alá zárt óra,
mint bezárt gyermek ökle az ajtón,
feldörömböl
a mínusszá rándult szájon.