És Annának három gyereke van.
Ha vastag csípőjű,
büdös ruhájú asszony
sziszegve lépked július kavicsain,
semmi kétség: ő az.
És ne mondjátok nekem, hogy a Föld
nem igazi varázsló.
Szeméből hol a rejtőző völgy,
az elefántcsont temető?
Hajlékony fekete ágak mögött
hol a dorombolva surranó tigris?
És frissen fürdetett fehér juhocska fogai
törtek és csempék.
Olyan volt, mint a lejtőn kerengő
fürdetett gidák!
Kolompolt a szó, amit mondott.
Lábfeje éppen belefért a tenyerembe – sarustól.
És szabálytalan, döfő süvegcukor-melle?
Dörzsölő kezem közt Aladdin-lámpa!
Kakastó füvével kitömött párnám,
kifordult, bandzsa párnacsücsök bimbók!
Franciabarack didije kié most?

Megy szegény,
visszér-Nílus
deltában csurog a lábán.
Mintha tehenünk téli lehelete
úszna az égben,
áttetsző felhő fölötte.
A hársfa virágcsuprai serényen öntözik.
De nem gondol ő a régi mozira,
ahol pumpával az öreg jegyszedő
hársillatot permetezett lázfoltos arcunkba.
Kint pedig tél volt.
A zsidótemető falánál
szekérkeréknyi vöröslő hold volt.