Kormos Pista lovat rabol,
várja hétszög arany akól.
Hiába lő pandúrgolyó,
kipottyan a hóna alól.
Míg Ertot tortahab-ködébe vág ő s Merlotte előforog a lámpák gyöngysorával – ugyan! dehogy, miket beszélek, Istenem. Szegény Yorick azt mondja: egy reggel tízévesek leszünk és Marlotte elénk forog, és Szegény Yorick Marlotte tortahab-ködéről sem beszél, elsüllyed Ertot tejköd-habban, Yorickban csupán ennyi áll – de hopp! elő a Holdrepülést!:
kis húgom int kecses iát,
ahogy a köd tortahabjába szelek
zörgő gépemmel folyosót –
Vagy úgy!? Egymásba öltjük régi szavunkat s összetapadva pörögni kezd az ikerpár – Normandiában vagy a Mézes utcában? Hiszen
Hajó jön a tengeren – a hajókon lámpák gyöngysora,
sószag, halszag, kátrányszag s muzsika –
mondja Yorick, de a Fejek felemelésének házában
a dallam cérnaszála
a lámpák gyöngysorát rávarrta
Gí körvonalára –
pedig mindketten egyes-egyedül írjuk versünk. Egyes-egyedül? Ki lenne képes egymagában egyetlen szamárkórót úgy írni meg, hogy lila fejékével olvasónkra intsen? De hát nem láthattuk az erzsébeti lámpák fényeit elégszer, hogy gyöngysorrá fűzzük? Mi merészkedett el a töltés oldaláig a tolató vonatok hasa alatt? A Köves úton dárdahegyével mi nyúl utánunk a sintérekig? Most mindent, ami volt, beszegünk vele, a kordékat, a szamarakat, Normandiában kisütnek Erzsébet ócska lámpásai és Cecile mosakodni készül, alacsony ablak mögött, lavórban, a redves, festetlen pad fölé hajolva itthon, Erzsébeten.
Kormos Pista – – –
s megint a nyolcas, a népdal ütem. Ha testvérem lett volna, rá gondolnék így. (Ötször se találkoztunk azóta.) Miért nem István? Mindjárt ötvenéves. Miért nem István? Tiszteletadás a Hallgatásnak, aztán Yoricknak, a Megszólalásnak – Pistával?
Mikor az Átlósutcai még csak Rátkay volt, finom feddésben részesült a Rózsadomb tövében. A Biaival volt első találkozása, s beszéd közben szóba került az Iszkázi nagy, szeretve és könnyelműn úgy, mint Laci.
László – helyesbített szigorú hangsúllyal a Költő, az erzsébeti meg hazament, s ráhányta meggyulladt szívére a Jutadombot.
Pista te! Mindenki Pistája! Jézuska-terhükre néha visszaérző szamaraké! Megszólaló lila bogáncsoké! Mézes Annusé és a Mézes utcáé. A tengerhabmosta sziklaköveké. – Hommage, tólul föl belőlem, no de testvéri szó a hódolat? Idevalóbb a nyolcas, rácsukom soraimra, mint tízévesen, kakastavi csikkjeinkre a bádogdózni fedelét.
Kormos Pista lovat rabol,
várja hétszög arany akól.
Hiába lő pandúrgolyó,
kipottyan a hóna alól.